A COPD a tüdő folyamatosan súlyosbodó, visszafordíthatatlan károsodásával járó betegsége, amely során lényegében a tüdő gyors öregedése zajlik. Ez egyébként is végbemenne a szervezetben, de a COPD-s betegek esetében ez a folyamat felgyorsul. A légzésfunkció mérése során a betegek sokszor megdöbbennek, hogy a tényleges életkorukhoz képest a tüdejük mennyivel öregebb.

A betegség kiváltó oka elsősorban a dohányfüst, de a tartós légszennyezettség, kemikáliák, allergia, légúti fertőzések és ritka öröklődő faktorok is elősegíthetik a kialakulását. A COPD-s betegek leggyakoribb panasza a krónikus köhögés és a nehézlégzés, amely – a betegség súlyosságától függően – akár az alapvető, mindennapi tevékenységekben is gondot okoz.

A betegség kezelése, az exacerbációk megelőzése

A COPD jelenleg nem gyógyítható, így a kezelése    az állapot rosszabbodásának megakadályozására és lassítására, illetve a rohamszerű állapotromlások, az úgynevezett exacerbációk megelőzésére szolgál. A rohamok önmagukban is veszélyesek, a beteg a tünetek hirtelen rosszabbodását tapasztalja, fullad, és súlyosabb esetekben kórházi kezelésre szorul. Az exacerbációk ezen felül a felgyorsítják a COPD-s beteg állapotromlását, mert a roham elmúltával a tüdőfunkció nem áll vissza a roham előtti szintre.

A megelőző, fenntartó kezelés során alkalmazhatók különböző hatásmechanizmusú hörgőtágítók – ezek a beteg légzését könnyítik meg – és gyulladáscsökkentők. A betegség foka és egyéb egyedi feltételek miatt összetételében és intenzitásában igen különbözőek lehetnek a terápiák, ezért a rendszeres beteg-orvos kapcsolat fontos feltétele annak, hogy a beteg számára leginkább megfelelő gyógyszeres kezelést válasszák.

Mit tehet a beteg a saját érdekében?

Az orvos az alapján választja ki a szükséges terápiát, amit a beteg magáról, azaz a betegség tüneteiről elmond. Ez két kérdést is felvet: egyrészt a betegnek minél pontosabb képet kell adnia a tünetekről, másrészt a betegnek megfelelő gyakorisággal kell találkoznia orvosával, hogy a tünetek változásáról időben beszámolhasson.

A betegek hajlamosak a betegség tüneteit – kifáradás, kisebb fizikai teljesítőképesség - a korral járó tünetnek hinni, és legyinteni rá. Egy COPD-s beteg használhatóbb információkat tud adni a tüneteiről, ha aktív életet él. Leegyszerűsítve: ha a beteg nem mozdul ki otthonról, akkor az sem derülhet ki, hogy mennyire fullad ki például egy hosszabb gyaloglás miatt, és hogy ilyen szempontból romlott-e az állapota. Az idősebb betegeknek is ajánlott a mozgás, nem szabad a tünetekre hivatkozva lemondani a megszokott sétáról, kirándulásokról vagy akár biciklizésről. És természetesen a mozgás az egészségügyi hatásai miatt is ajánlott, mivel az általános kondíció nagy szerepet játszik a COPD romlásának lassításában.

Az orvossal való találkozás kellő gyakorisága teszi lehetővé azt, hogy időben kiderüljön, ha az addig alkalmazott terápia módosítása szükséges. Ha egy beteg például a szaporodó rohamok miatt rendszeresen nagyobb mennyiségű rövid hatású hörgőtágítót használ az előírtnál, az nagy valószínűséggel arra utal, hogy nem használta a fenntartó terápiát naponta rendszeresen. Az is lehetséges, hogy más terápiára kell váltani. Ha ez a beteg csak fél év múlva megy az orvosához, nem derül ki időben a fenntartó terápia elhagyása. Másrészt lehetséges, hogy fél év késedelmet szenved a megfelelő kezelésre való átállás, és addig nagy valószínűséggel a COPD is gyorsabban romlik, mint ha időben lépett volna a beteg és orvosa.

Ha egy beteg növeli a rövidhatású hörgőtágító mennyiségét, úgy egyrészt valóban nagyobb közvetlen hatást gyakorol a COPD kínzó tüneteire, másrészt mellékhatások jelentkezhetnek, melyek a keringési rendszert megterhelhetik. A COPD-s betegnek az orvosa ajánlhat olyan kombinált, azaz különböző hatásmechanizmusú hörgőtágítókból álló kezelést, amelynek a kívánt hatása fokozottabb, és a mellékhatások jól tolerálhatók. Elérhető olyan terápia is, amely a COPD mellett szív- és érrendszeri betegségben szenvedők számára is biztonságos, és amely a hosszantartó hörgőtágító hatásánál fogva jelentősen csökkenti a középsúlyos és súlyos akut exacerbáció kialakulásának kockázatát.

Van tehát arra mód, hogy a COPD-s beteg is hozzájáruljon az életkilátásainak javításához, a betegség előrehaladásának lassításához. Ebben elsődleges a dohányzásról való leszokás, ez a gyógyszeres terápia sikerét is erősíti. Az orvossal való kapcsolat meghatározó, hiszen csak az orvos tudja megállapítani, hogy milyen változtatás szükséges a terápiát illetően. Akár úgy is javasolhat változtatást az orvos, hogy a beteg „elégedett” az addigi terápiával – de az összképet, amelybe beletartoznak a mellékhatások és a hosszabb távú kilátások, na meg az újabb kutatási eredmények, az orvos látja. Ezért a beteg részéről bizalom is szükséges, az orvosa és az újonnan javasolt terápiák iránt egyaránt.